FOGALMAZÁSOK - Saját írás! Ne lopj!

 

 

Pindur és Pamut, a két puli

   

 

       Esős reggel érkezett el a várva várt születésnap. Én már fél hatkor fönn voltam, nem tudtam tovább aludni. Szombat volt, mindenki még aludt (nálunk ez a szokás). Annyira vártam a délutánt, hogy azt el nem lehet képzelni. Nem az ajándékok miatt csak, hanem mert 6 órától, a családi köszöntés után lesz a születésnapi buli. Elmerengtem ezen...

      Hamarosan anyu is ébredezni kezdett. Föllopódzott a szobámba annak reményében, hogy méd szunyókálok. Nagy meglepetésére azt látta, hogy az íróasztalnál rajzolgatok.

      - Szia kincsem! Hogyhogy ilyen korán fenn vagy?

      - Szia anya! Felébredtem, és nem tudtam tovább aludni.

      - Értem... - szólt anyu, és kiment a szobából.

       Nálunk az a szokás, hogy délután 2 óráig nem is beszélünk arról, hogy szülinapom van, mivel pont 2-kor születtem, most éppen 10 éve.

       Hamar eltelt ez a pár óra. Jöhet a süteményezés, köszöntés! Hirtelen apu háromnegyed 2-kor eltűnt, és éppen 2 órakor ért vissza egy szellőzőlyukakkal ellátott dobozzal, ami ki volt díszítve. Anyu egy jó nagy összecsomagolt ajándékot tartott a kezében: szerintem egy köteg könyv volt, Bori a kishúgom ajándékszatyrot, és végül Adri, a nővérem egy bonbont és egy Merry Christmas-os ajándékszatyrot.

      Apa húzódott leghátrébb. Mindenki odaadta az ajándékát, elkezdtem bontogatni, apuét hátrahagyva. Anyutól tényleg egy köteg könyvet kaptam: méghozzá csíkosakat, de egy telefon is volt benne. Boritól egy rajzot, egy kis dobozkát, benne préselt virágokat, Adritól egy bögrét, egy gyertyatartót, és egy CD-t. Az apáé kicsike hangokat adott ki. Fogalmam sem volt róla, hogy mi lehet benne. kinyitottam. két kis párnán két kis puli szundított. Egyik fehér, őt Pindurnak neveztem el, a másik fekete, ő lett Pamut. Fehőtlen öröm telített meg. Egyfoltában velük játszottam.

      6-tól jöttek a barátnőim, és a buliban is csak velük játszottunk... Szinte ők voltak a buli fénypontjai... Ez volt életem legboldogabb napja...

 

 

 

Paulina, az állatkedvelő kislány

 

 

     Székesfehérváron élt egy család, amiben egy kislány volt: Paulina. Édenfekete haja volt, mint akár Hófehérkének, és búzavirágkék szeme. Szülei mindent megadtak neki, kivéve egy dolgot.

     Paulina állatkedvelő volt, rajongott a kutyákért, a macskákért. Védte is az állatokat. Egyik születésnapjára egy kiskutyát kért. De erre visszajelzést nem kapott, de amikor megkapta az ajándékát, leplezetlen csalódottságot érzett... Később nyíltan is beszéltek erről. De apja és anyja csak azt hajtogatta:

  - Örülj, amid van!

    Nos, amikor a kislányból nagyobb lány lett, akkor már komolyabb vitákat fordítottak erre. De a szülei hajthatatlanok voltak. Néha dühös megjegyzést is tettek:

  - Kell egy kutya! Persze, hogy összekoszolja a házunkat! Ismerlek, nem is látnád el, és könyörögnél, hogy: "anyu, apu segíts!". Nem!!!

   Paulina újabb módszert talált ki: kisebb dologban gondolkozott, pl. halat kért. Szülei nem adtak neki halat se.

  - Neked tanulnod kell! Nem kishallal játszani! Főleg hogy hely sincs!

      Ekkor már Pauka teljesen biztos volt benne, hogy soha, soha, amíg szüleivel él, nem lesz állata. Emiatt kicsit várta a felnőttkorát, bár szüleit is szerette, és jó volt velük élni. És amit mondtam, mindent megadtak neki kivéve egy dolgot: az állatot.

    Szegény Paulina... Remélem, lesz állata. Az állat egy fontos dolog nekünk is, neki is...   

 

 

Az elveszett kiscica

 

 

    Egy háznál élt egy idős macska, Emily, neki volt 4 kiskölyke: Léda, Judy, Pamela és Ely. Emily nevelte cicáit, s hanem egyszercsak el akarták adni Judy-t, mert hogy olyan szép szőre van, biztos sokat adnának érte. Az öreg macska védte kölykét, karommal is dolgozott, hogy el ne vigyék az ő szeme fényét. Csak hogy az ember a legerősebb. A legakaratosabb, a legnagyob tekintélyű. 

    Emily-t bezárták egy kis kelepcébe, hogy addig ne tudjon ellenállni. Akkor meg Léda, Pamela és Ely ellenkezett. De csak ők egyedül  nem voltak elegek. Utoljára hallották Judy nyávogását... Emily-t kiengedték a kelepcéből, és ő meg sírva fakadt. Elvesztette legszebb kölykét... Nem lehetett jó érzés...

   Ekkor a három kiscicának ötlete támadt: keressék meg Judy-t! Anyjuk viszont azt "mondta", hogy csak akkor, ha ő is megy velük. Hát mentek is. Nagyon gyorsan szaladtak, utolérték a szekeret, felcsimpaszkodtak rá. Ott ült búsan Judy. Az egyik ember hárafordult:

   - Eladjunk titeket is? -  csillant meg a szeme. 

    Egy vásárra érkeztek. Árulták őket. Sajnálatos vég  lett történetünknek: mindegyikőjüket külön helyre adták el... azóta is keresik egymást...

 

 

 

   

Még lesz több fogalmazás!